A Harmincon felüli

Ezt a számot sajnos nem én írtam, és eredetileg nem is "Harmincon felüli" volt a címe.
Csak a szóló részt tettem bele, valamint a szövegből is csak a második és a negyedik versszak az én munkám.
A szerző Povázsai Szilárd (a szomszédom). Övé a dicsőség!



A birka faránál a szerző, fejénél pedig a jogbitorló!
(2007. 04. 30. Birkanyírás)

XXX>

(Tanyasi Kutyák, akkusztikus verzió)

Mennyi Isten egy ég alatt,
mennyi álom egy perc alatt.
Fű alatt és föld felett,
itt kezdődik az életed.

Mondd, miért nem vonz már az olyan dolog,
ami akkor vonzott, mikor az taszított,
amilyen most vagyok, ahogyan élek.
A vágyaimért cseréltelek Téged.

Mennyi vidám sárga nász,
nevetséges néma gyász.
Honnan jött és miért szalad?
Halál Úr itt maradt.

Mondd, miért érdekel, amit egykor régen
nem értettem, és furcsán néztem,
mert egyszerű volt és álmok nélküli.
Nem hittem, hogy leszek harmincon felüli.

Harmincon felüli
Ezt a "klippet" még a Tanyasi Kutyákkal csináltuk. A szerző (a szomszédom) énekli a saját sorait. A dobokat Tímárka (Tímár Tamás) püföli, a basszust pedig Tyaq (Skorka Zoltán) tolja alánk, s az Ő képeik is szerepelnek a felvételen.
Nem bírom magamban tartani, hogy 1perc 55mp-nél feltűnik egy fekete-fehér képen Balázs Pali, majd 2perc 40 mp-nél maga Rákóczi Ferenc néz bele a kamerába.

Kapcsolat: withamyn"kukac"gmail"pont"com