Bárcsak beszélhetnék (Apám)

Bárcsak beszélhetnék még egyszer Apámmal!
Elengedhetnék a csillagok.
Félóra elég volna arra,
Rájöjjön, nem tudja, ki vagyok.
Ki vagyok? Itt vagyok, úgy, ahogy élek.
Magamra tekertem mindent, ami fényes.
Forogtam, pörögtem, aprócska karmok
Nyitottak ruhámon ezer kis ablakot.

Bárcsak beszélhetnék még egyszer Apámmal!
Arcát az idő lassan elmossa.
Emlékszem, hányszor láttam,
Milyen vékony szálon függött a sorsa.
Foszlott a selyem, szakadt az ékszer,
Égett az arcom, ha a tükörbe néztem.
Sok ablakot bezártam, nyitottam egy párat
Magam mögött kattintom a zárat.

 

Bárcsak beszélhetnék még egyszer Apámmal!
Arcát az idő lassan elmossa.
Emlékszem, hányszor láttam,
Milyen vékony szálon függött a sorsa.
Foszlott a selyem, szakadt az ékszer,
Égett az arcom, ha a tükörbe néztem.
Sok ablakot bezártam, nyitottam egy párat
Magam mögött kattintom a zárat.

Bárcsak beszélhetnék még egyszer Apámmal!
Elengedhetnék a csillagok.
Félóra elég volna arra,
Rájöjjön, nem tudja, ki vagyok.
Itt vagyok, Én vagyok, nincs már ami ámít,
Letisztult lassan, mi az, ami számít.
Pont ezért kötöttem békét a világgal;
Bárcsak beszélhetnék még egyszer Apámmal!

/szöveg: Povázsai Szilárd/