Meakulpa

Sötét szobámba besurran csendben,
Szorítja gyomrom és piszkálja lelkem.
Ha hozzám simul jéghideg a lába,
Mindig csak kérdez, s a választ nem várja.

Bűbájos csókja alattomos méreg,
Nem hagy pihenni, azzal tart ébren,
az összes bűnöm kívülről tudja.
Éjszaka támad rám a meakulpa.

Ülök a bárpultnál, körülöttem lányok.
Szólok az egyikhez: - Mondj nékem egy számot!
Szoknyáját felhúzza, nincs rajta tanga.
A helyzet kínos, rám nézett a farka.

Szájukkal felfelé gyülekeznek sorban
a féldecisek benne, a sörben.
Ők tudják csak a nagy-nagy igazságot:
Ezt még megisszuk, aztán "viszonlángos"!

Túl a valóságon, álom-falak közt
Ablak van a múltból, ami hozzád köt.
Jó ez az érzés, hogy vagy még valahol,
jó lenne tudni, hogy álmod rólam szól!

Nézem az órát, az összes vonat elment.
Bóklászhatom megint sötétben és ködben.
Ez az este folyton ismétli magát,
Felrázza bennem az alvó meakulpát.

Jöhetnek érvek és jöhetnek tanácsok.
Múlnak az évek, felnőhet egy város.
Ahhoz, hogy lelkem tisztán megismerjem
Piszkosul meg kell gyilkolni a testem.

Refr.

Az arcod, egy érintésed,
a csókod, egy ölelésed.
A hangod, a tested illata,
pár emlék, ami megmaradt.

Refr.